Szfvár Iparcikk Piac

2014\11\25

HÜP HÜP HÜP BARBA -TRÜKK avagy Egyesület a cilinderből vizsgáljuk meg a helyzetet. 2010.12.08

Miről is van szó?

 

 

Arról van szó, hogy az elmúlt 8 évben ez az egyesület elvesztette tagságát---az elnökét és élő kapcsolatát a széles körű tagsággal.

 

Ketten hárman az egyesületből bizonyos dolgokat megtárgyaltak a piacvezetéssel, eljárogattak bizottsági ülésekre. Azonban 8 év alatt semmilyen érdemi eredményt nem értek el.

Tisztelem a munkájukat azonban pontosan az az erő hiányzott ebből amit egy globális támogatottság jelent. Langyosan csordogáltak a dolgok a visszafejlődés megállíthatatlan volt.

 

Így érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor is a piacokon be akarták tiltani a játék és illatszer árusítást.

 

Ez engem is érintett, és vártam, hogy az egyesületi tagok akiket érint mit is tesznek. Azon kívül,hogy a Magyar Király szállót ( az adófizetők pénzén építő) Mszp-és Molnár Alberthez fordultak akit vastagon nem érdekelt a dolog.

 

Illetve Molnár semmit mondó válaszát nem mutatták meg a közösségnek, csak azzal a feltétellel ha belépnek az Egyesületbe vagy már tagok és fizetik a tagdíjat. --- mindenki más lebegjen ne tudjon semmit.

 

Érdekes hozzáállás a piaci közösség egészéhez.

 

A legnagyobb dobásuk a "levél Juszt Lászlónak című ökörség volt)

 

Ekkor vettem fel a kapcsolatot édesanyám nógatására Dr. Cser-Palkovics Andrással.

Megvallom őszintén meglepett az a tisztességes korrekt hozzáállás és segítőkészség amellyel a problémához nyúlt. Nem szoktam meg egy politikustól, és egy önkormányzati képviselőtől sem, hogy a piaci kereskedőket emberszámba vette volna bárki is. Az Ő interpellációja segítségével sikerült ezt az ostoba rendeletet visszavonatni (Most azt hallottam, hogy ezt az égbekiáltó marhaságot az szfvári. önkormányzat megpróbálta bevezetni ÉRDEKES)

 

 

Úgy gondoltam, hogy egy változó politikai környezetben érdemes elővenni a régi terveket elképzeléseket.

 

Kapóra jött a Városgondnokság megkeresése a piaci területek összevonásával kapcsolatban.

 

Az Egyesületet (Deák,Csabainé,Aranyné, és még ketten) ekkor érte a pofon a Gondnokság nem kizárólag velük akart tárgyalni, hanem a piaci közösségből választott ( talán az elektori rendszerhez hasonlítanám) képviselőket.

 

A tárgyalások megkezdődtek. Erről a blogban olvashattok.

 

Az első tárgyalás után érte a közösséget az első pofon a "város" részről -a parkoló kiadása a fenyősöknek, ---- vártam, hogy majd az "Egyesület" Deákék triumvirátusa lép valamit --- semmi nem történt.

 

Illetve a többi elektorral egyeztetve levélben fordultam a Városgondnoksághoz----

Akkor csak annyit értünk el, hogy én egy félre értés miatt elvesztettem a megbecsülésemet.

 

Ma azt mondom megérte, hiszen nyilván azért is mert a város csúcsvezetői közül Cser-Palkovics András aki egyedüliként jött ki a piacunkra többször is, tavasszal látta a tarthatatlan helyzetet.

Úgy gondolom máig az egyetlen városi és országos szinten is jegyzett politikus aki foglalkozik velünk.

Most 2010-12-11-én béke van a fenyősök és a kerekedők között, béke van a Berta úr fenyősei és a város fenyősei között, maradt egy kis parkolónk, és a fenyőket nem piac napon pakolták le.

 

Akkor viszont mikor ezt meg kellet harcolni hol volt Deák és az "Egyesület"?

 

Sehol

 

Az nem mentség, hogy nem tudnak leírni 5 sort úgy, hogy nincs benne húsz hiba.

 

Amikor a buszfordulót, parkolót akartak létrehozni az egyik piaci részből, és javaslatokat kellett volna tenni, vagy hallatni a hangunkat, ez ügyben.

 

Akkor hol volt Deák és az "Egyesület"? Sehol

 

 

Amikor először emeltem szót a csekkes befizetést körülvevő anomáliákról

arról, hogy miért kell késedelmi kamatot fizetni, hogy miért kell egyeseknek előbb másoknak később fizetni.

 

Akkor hol volt Deák és az "Egyesület"? Sehol

 

Illetve a sátramnál berzenkedtek, hogy csináljunk valamit.

Ill. széttépték a befizetési csekket mert nem jelentették be időre, hogy kisebb hely kell nekik ---

 

Egyeztettem választott képviselőkkel írtam és megoldódott

 

Amikor a büfék eldugult lefolyóiból az utcára folyt a szennyvíz nyáron.

 

Akkor hol volt Deák és az "Egyesület"? Sehol

 

Egyeztettem választott képviselőkkel írtam és megoldódott.

 

Amikor megbeszéltük Fülöp Györggyel, hogy ha még egyszer zsíros olajos szennytől eldugul a csatorna akkor a büféseknek ki kell fizetni a tisztítást.

 

Akkor hol volt Deák és az "Egyesület"? Sehol

 

Amikor a nyitott csatornákba kívülről bedobált idegen anyagoktól azok eldugultak és a megbeszélés ellenére mégis kiakarták fizettetni a tisztítást holott nem az olajtól dugult el, és a büfések fejenként 5000 ft-ja miatt küzdöttem,( ami valljuk be nem nagy összeg) és csak ellenséget szereztem és hülyének titulált a felügyelet.

 

Akkor hol volt Deák és az "Egyesület"? Sehol

 

Végül válaszoltak és nem kellett fizetni.

 

Amikor kiderült, hogy egyesek visszaélnek a csekkes befizetéssel nem fizetik ki időre a helypénzt kértem a Városgondnokot, hogy vizsgálják meg.

 

Akkor hol volt Deák és az "Egyesület"? Sehol

 

 

Mára ez is megoldódott.

 

Pedig nem igen válaszoltak sőt...

 

Ekkor jött az alábbi levél a többszöri riposzt után Városgondnok Úrtól:

 

Tisztelt Uram!

 

"-..............................................................

 

A piaccal kapcsolatos problémáival kapcsolatosan kész vagyok bármikor ( időpont egyeztetés után ) Érdemi tárgyalást folytatni.

 

Üdv.: Bozai István

 

 

Válaszom:

 

Tisztelt Városgondnok Úr!

 

Köszönöm a lehetőséget. Azonban úgy gondolom, hogy az a hadjárat amit ellenem folytatnak a felügyelet dolgozói, nem teszi lehetővé, egy külön megbeszélés lehetőségét.

Hívják meg a kereskedőket, ahogy azt a Polgármester Úr ígérte.

 

Tisztelettel Vincz Tibor

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

Én nem ugrottam!

 

Minden lépésemről tájékoztattam azokat az embereket akiket megválasztott a közösség

 

Orbán Bélán át - Deák Jánosig Bednár Lászlón keresztül Nagy Árpádig.

 

 

Ezért lepett meg Deák János múlt heti szenzációs információja miszerint " Nem kell a húszak társasága meghívták az "Egyesületet" tárgyalni) Őt és a --- mint később meg tudtam Csabainét.

 

János elmondta: "Tudja, hogy ez egy szemét húzás mert megosztanak bennünket jóra és rosszra, de ő mégis elmegy"

 

Úgy gondolom megegyeztünk valamiben- jelesül együtt megyünk tárgyalni.

 

Hogy ők miért mentek el mégis --- nem tudom lehet nemet is mondni.

 

Úgy látszik az "én fontos ember vagyok" című kivagyiság többet ér mint a közösség.

 

Annak örülök, hogy az én javaslatom alapján tárgyalják a lyukra jövők 3x-os helypénzét. Valamint annak is, hogy vissza szeretnék állítani készpénzes fizetést, mert végre elfogadják, hogy csekk rossz ezt egyébként a felügyelet dolgozói is így gondolják.

 

Azonban ne azok döntsenek róla akik egész évben hallgattak, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy beleszóljon. Ezt pedig ha van egyesület akkor azon keresztül kell végig vinni. Tájékoztatással szavazással, vagy a 20 választott elektor szavazatával.

 

 

Ebben a formájában semmilyen piaci üggyel kapcsolatban nem vagyunk biztonságban.

 

Így az "Egyesület" biztonsági kockázatot jelent, mert bármikor elővehetik a többség megkerülésére, kétes döntések jóváhagyására, fontos tárgyalások előtt vagyunk ez nem megengedhető.

 

Viszont az sem megoldás,hogy nincsen jogi személyiséggel rendelkező szervezet a piacon. Mert akkor mondhatják nem is kérdezzenek senkit (ámbár van 20 elektor)

 

Nem az elektor a legjobb szó,de ez áll közel hozzá.

 

Az egyesületet vagy fel kell építeni. Közgyűlés- Tisztújítás- Beszámolók-Elszámolás. Vagy ki kell iktatni.

 

Az ügyészség többféle döntést is hozhat.

 

Előírja a törvényes működés helyreállítását hiánypótlást ez az egyszerűbb. ld. egy sorral feljebb.

 

Vagy feloszlatja az egyesületet. Ez a sanszos mert olyan rég folyik a törvénytelen működés.

Óva intek mindenkit attól, hogy utólag vissza dátumozott papírokat kreáljon....mert az okirat hamisítás.

 

Meg kell "csinálni" az egyesületet. Ahol minden döntést az újra választott elnökség beleegyezésével hoznak, ők tárgyaljanak felhatalmazás alapján.

 

Kijelentem semmilyen pozícióra nem vágyom még az egyszerű tagságot is megfontolom.

2014\11\25

Csillagszóró Akció 2010.11.29

Avagy a médiák és a hatóságok idén is felosztják-e a társadalmat a Piacosokra mint üldözendő társadalmon kívüli kisebbségre és az ország másik úgymond becsületes felére

 

Évről-évre megszokhattuk, hogy nagyobb ünnepek mint Húsvét és Karácsony a szakhatóságok különös figyelmet fordítanak az alkalmi árusokra és egyéb vásári jellegű kirakodásokra, árusításokra így az Iparcikk piacra is.

 

Ez így is van rendjén!!!

 

Az már kevésbé, ahogy ezt gyakran olyan negatív médiakampánnyal fűszerezik a kereskedelmi tv-ék és sajtóorgánumok, hogy az embernek tátva marad a szája.

 

Minden kezdő újságíró szárnypróbálgatásának első fő műve a piaci kereskedelemről írt kellően borzongató cikk írása miszerint:

 

- a piacokon csak bóvli kapható

- a piacokon hamisított termékek kaphatók

- a piacokon életveszélyes termékek kaphatók

- a piacokon nem is emberek hanem földönkívüliek árusítanak akik kétségkívül az emberi nem elpusztítására törnek.

 

Az ilyen borzongató cikkekre bejön a taps az emberek imádják ezt. Ezen aztán lehet csámcsogni, szörnyűködni.

 

Ehhez jön Liptai "túró" Klaudia és a többi nyálas celeb reggeli hülyítő show-ja ahova a biztonság kedvéért meghívják Kati Attilát és más egyéb ebben a témában amúgy kompetens személyeket akik a fővárosi áldatlan állapotokat interpretálnák az egész országra.

 

Az embernek néha az az érzése, hogy a Multinacionális kereskedő cégek állnak az piacokat lejárató kampányszerű média megnyilvánulások előtt. Akiknek a polcai szintén roskadoznak a kínai ingyenmunkával előállított dömping árútól!

 

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a méregdrága márkás és csak szakboltokban kapható

termékek az Olympuszon készülnek és egyenesen Zeusz felesége Héra férceli- Ki kell ábrándítanom mindenkit, azt is a kövön alvó kis kínai készíti, és ha már ott az anyag és a szabásminta miért ne gyártanának az eredeti megrendelés felett még pár 100.000 darabot amibe valami hasonló címkét varrnak. Évekkel ezelőtt megjósoltuk Kína globális méretekben Japán útját járja---ki ne emlékezne az 1 dolláros tranzisztoros kisrádióra ---Japán azóta a csúcstechnológia fellegvára.

Kína pedig meg fog tanulni minőséget gyártani....kezében van az amerikai államkötvények zöme valamint megvette fél Görögországot....úgyhogy fanyalgás helyett meg kell tanulni tisztelni őket....ha túl akarjuk élni.

 

 

És amíg a offshore milliomosok mindenféle büntetés nélkül hazahozhatják az országtól ellopott nem adózott vagyont, addig a piacon egy 200 ft-os ki nem adott nyugtáért (amelyet néha szándékos figyelem elterelés és kavarás miatt nem is lehet kiadni) 200.000 KETTŐSZÁZ-EZER FORINTOS BÜNTETÉST is kiszabnak.

 

Egy elírt dátumú nyugta 20.000 ft-os büntetést kóstál.

 

 

A hatóságok hozzáállásán is gyakran érezhető az hogy, társadalmon kívülinek valamiféle bűnőzőnek tartják a piaci kereskedőket.

Ez nagyon gyakran viselkedésükben is megnyilvánul --- főleg a fegyveres testületek tagjai rínak ki durva viselkedésükkel. Egyszerűen érthetetlen az a stílus ahogy a náluk jóval idősebb a pult másik oldalán levő emberekkel beszélnek. A normális és tisztességes udvarias kommunikáció mindenkinek jár. A köszönéstől kezdve az egész eljárás lefolytatásán keresztül.

 

A 2008-as razzia amelyről a helyi harsona és az internetes fórumok dicshimnuszokat zengedeztek. A legsötétebb rákosi időkre emlékeztető módon rendőri kordonnal zárták körbe az szfvári. piacot ahol zömében szfvári. kereskedők a város lakói árusítanak.

Hiszen évek hosszú harcával sikerült kiszorítani azokat akik nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel. Órákat ültem a munkaügyi hivatalban állásfoglalásért a kínai bt és egyebek erre a megyére történő munkavállalási engedélyével kapcsolatban.

A józsefvárosi a maglódi és egyéb piacokon kellene ezt a metodikát bevezetni.

Itt csak verébre lőttek ágyúval és visszatetszést keltenek. Az idős és középkorú emberek ijedten kérdezgették: " Mi történt itt ? --- megöltek valakit."

 

A kommandósok pökhendi lekezelő fenyegető stílusáról nem beszélve. Ezeket az embereket úgy kondicionálják, hogy akik a piacon vannak mind köztörvényes bűnözők és úgy is kell velük bánni.

 

El kell mondanom, hogy ez nem igaz!!!

 

Tisztelt Kollégák!

 

Az elkövetkező egy hónapban mindenki figyeljen arra, hogy:

 

- a termékeken magyar felirat használati utasítás legyen kérjétek a Nagykerben ezeket

 

- Készpénzfizetési számlatömb legyen nálatok

 

- A névtáblák a vállalkozás nevével és adószámmal legyenek kint

 

- Hitelesített Vásárlók Könyve tollal együtt legyen kint látható helyen

 

- Ha lehet az áru eredetét igazoló készpénzfizetési átutalási számla legyen nálatok

 

- a szállítót nem minden esetben fogadják el.

 

- figyeljetek a próbavásárlásokra mindenkinek adjatok nyugtát egy perc vagy egy másik vevő esetleges türelmetlen magatartása vagy távozása nem ér meg több 100.000 forint büntetést.

 

 

ADDIG ÁRUÉRT PÉNZT NE VEGYETEK EL AMÍG A NYUGTÁT KI NEM ÁLLÍTOTTÁTOK. AZ ÁRUCSERE AKKOR JÖN LÉTRE AMIKOR A VEVŐ ELVESZI AZ ÁRUT ÉS A KEZEDBE ADJA A PÉNZT.

 

TEHÁT ADJA VISSZA AZ ÁRUT TEGYÉTEK EGY SZATYORBA NYUGTÁVAL EGYÜTT ÉS CSAK UTÁNA VEGYÉTEK EL A PÉNZT!!

 

HA NEM ÍGY TESZTEK AZ ISTEN SEM MENT MEG A BÜNTETÉSTŐL!! AZ Ő ÉRDEKÜK NEM AZ HOGY NÁLAD MINDEN RENDBEN LEGYEN HANEM HOGY TUDJANAK BÜNTETNI -- MERT EBBŐL KAPNAK MILLIÁRDOS NAGYSÁGRENDŰ JUTALMAT, ÚGY HOGY MÉG AZ OTT DOLGOZÓ TAKARÍTÓNŐ ÉS GONDNOK IS 100.000-RES NAGYSÁGRENDŰ JUTALMAT KAPHAT.

2014\11\25

Bolhapiac 2010.01.24.

Évek óta szerettünk volna egy vasárnapi piacot.

Azonban ez rendre elvérzett a kereskedők ellenállásán.

Ekkor egy jó kezdeményezéssel a város vasárnapra bolhapiacot indított a belső piacon

ahova mi nem mehettünk be mert a bolhapiacon elméletileg használt termékeket lehet forgalmazni, nem nagy tételben számlaadási kötelezettség nélkül.

 

Mára ebből az lett, hogy nagy tételben vállalkozói engedély nélkül, nyugtaadási kötelezettség nélkül, kereskedelmi mennyiségű tételeket árusítanak.Hamis vagy épp márkavédett termékeket.

 

Mi akik adót fizetünk, nyugtát adunk és mindenféle feltételnek megfelelnénk nem árulhatunk bent. Csak a bizonytalan eredetű árut árusító semmilyen feltételnek meg nem felelő emberek.

 

Olyan ez mint a Karácsonyi vásár belvárosban megkérdeztem egy önkormányzati képviselőt:

 

-vajon szfvári piacos miért nem fér ide be soha

 

- a válasza szerint, hogy képzeljük, hogy egy vásárban majd papucsot fog árulni valaki. ( az önkormányzati képviselőknek mi csak "papucsosok" vagyunk)

 

Nem tudom miért ne árulhatna egy helyi kereskedő pl. parfümöt, vagy bármilyen olyan ajándékot olyan terméket amely színvonalas- évről-évre népművészeti viszonteladókkal rakják tele a város főterét. Szfvári alig van köztük.

 

Ez a város pont olyan kicsiben mint az ország nagyban. A helyi az nem jó csak aki máshonnan jön

Az önkormányzatban úgy látszik egy lokálpatrióta sincs.

2014\11\25

A parkolás ellehetetlenülése. 2010. 01.24

A fenyőárusítás kezdetétől folyamatosan kértem,beszéltem a fenyősökkel, hogy a parkolóban csak a számukra kijelölt helyet foglalják el. Ne állítsák autóikat sem ide és ne a parkoló közepén kötözzék a fenyőiket. Semmi eredménye nem volt a vevőink folyamatosan panaszkodtak hogy nem tudnak megállni.

Egyébként nem az én feladatom lett volna.

 

Fülöp György piacvezetőt folyamatosan kértem a parkolóban a rend fenntartására-

 

Azt a választ kaptam: " Ő NEM LÁT AZ EMBEREK FEJÉBE (FENYŐSÖK), NEM TUDJA RÁVENNI ŐKET A REND BETARTÁSÁRA VALAMINT ARRA HOGY NE A PARKOLÓBAN HAGYJÁK AZ AUTÓIKAT, MERT AKKOR AZ Ő VEVŐIK SEM TUDNAK MEGÁLLNI"

 

 

GONDOLOM ÉN: A PIACVEZETŐT NEM GONDOLAT OLVASÓNAK VETTÉK FEL, HA VALAKI NEM TUDJA VAGY NEM AKARJA BETARTANI A SZABÁLYOKAT....(MÁR HA EGYÁLTALÁN ALÁÍRATTAK VELÜK VALAMI SZABÁLYT AZON KÍVÜL, HOGY METTŐL-MEDDIG LEHETNEK OTT) ANNAK MEG KELL KÖSZÖNNI A KÖZREMŰKÖDÉST ÉS EL KELL KÜLDENI.

 

 

Azonban közben kiderült más is az egész annyira szövevényes, hogy szinte lehetetlen kibogozni, de megpróbálom.

 

IDŐKÖZBEN ÚJ INFORMÁCIÓKHOZ JUTOTTAM:

 

A BERTA-VADÁSZ KFT MÉG A NYÁR FOLYAMÁN MEGEGYEZETT EGY VIDÉKI TELEPÜLÉS POLGÁRMESTERÉVEL, HOGY AZ Ő, BELSŐ MAGÁN TERÜLETÉT KIADJA FENYŐ ÁRUSÍTÁSRA, NEKIK EZ JÓ ÖTLETNEK TŰNT HISZEN A MI PARKOLÓNK HATÁROS EZZEL. ÚGY OKOSKODTAK, HOGY A KERÍTÉSÜKET LEBONTJÁK A FENYŐVÁSÁR IDEJÉRE, ÍGY AKIK HOZZÁNK A PIACRA JÖNNEK VÁSÁROLNI, OTT MEGVESZIK A FENYŐT IS. AZONBAN A PIACVEZETÉS EZT A KERÍTÉS LEBONTÁST MEGAKADÁLYOZANDÓ DÖNTÖTT ÚGY, HOGY A KERÍTÉS KÜLSŐ OLDALÁRA TESZIK A VELÜK SZERZŐDÖTT FENYŐSÖKET. EZZEL HÁROM LEGYET AKARTAK ÜTNI EGYCSAPÁSRA.

 

1. NEM KELL PÉNZT ADNI KERÍTÉSRE HA A BERTA-VADÁSZ LEBONTJA...A FENYŐSÖK             ÉLŐKERÍTÉSKÉNT VÁLASZTJÁK EL A PARKOLÓT A MAGÁNTERÜLETRŐL.

 

2. AZ ÖNKORMÁNYZATI FENYŐSÖK IS HASONLÓ POZÍCIÓT FOGLALHATNAK EL MINT A BERTA-VADÁSZNÁL.

 

3. MIVEL AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ A BERTA-VADÁSZOS FENYŐVÁSÁR MIATT KEVÉS KERESKEDŐ JELENTKEZETT BE A "VÁROSNAK" NEM ÉRTE MEG AZT AZ ÖSSZEGET KIFIZETNI A MURVÁS PARKOLÓÉRT AMIT A PLAZA KÉRT, ÍGY HOGY NEKIK NE LEGYEN VESZTESÉGÜK, KIADTÁK NEKIK A

A PIACHOZ TARTOZÓ PARKOLÓT. (TEHÁT MÉG IDŐBEN VÁLASZOLT A PLAZA,ÉS TALÁN LETT VOLNA LEHETŐSÉG ODA TENNI A FENYŐSÖKET.) AZONBAN OLCSÓBB VOLT BENNÜNKET "ELADNI".

 

NOS A TERVÜK TÖKÉLETESEN SIKERÜLT.

 

AZONBAN EGY NEGYEDIK LEGYET IS SIKERÜLT LEÜTNI: A PIACI KERESKEDŐKET, MIVEL NEM VOLT PARKOLÓ A PIACNAK EZEN A RÉSZÉN A PARKOLÓ FELŐLI RÉSZÉN NEM VOLT VEVŐ AZ EGÉSZ KARÁCSONYI IDŐSZAK ALATT.

 

MAGYARÁN AZÉRT, HOGY AZ EGY ÉVBEN EGYSZER ITT LEVŐ FENYŐSEIKNEK JÓ LEGYEN ÉS MELLESLEG A BERTA-VADÁSZON IS ÜSSENEK EGYET. FELÁLDOZTAK BENNÜNKET.

 

ÍGY JUTOTTUNK EL XII. HÓ 19-IG

 

AZT A KÖVETKEZŐ BEJEGYZÉSBEN.

2014\11\25

Helyosztással kapcsolatos dokumentumok 2010.01. 24

A székesfehérvári iparcikk piac új helyosztásának koncepciója

 

Az szfvári iparcikk piaci (továbbiakban IP.) kereskedői létszám csökkenése szükségessé teszi azt, hogy a kereskedőket a Kelemen Béla út által két területre osztott árusítási térrészből. Az I. vagy a II. ütemnek nevezett részre koncentráljuk, és ez által az egyik piaci terület más irányú hasznosítását lehetővé tegyük. Valamint a kereskedők által elfoglalt bármely területet a kor követelményeinek a város és a kereskedők érdekeinek összhangba hozásával teljes egészében megfelelően kulturált színvonalúvá tegyük.

Az átalakítás és a piac összevonása mindenképpen érdeksérelemmel jár minden kereskedő számára.

Ezért mindenképpen szükséges egy teljesen korrekt mindenféle háttértárgyalást mellőző átlátható az új piaci területen történő helyosztás. Közös érdek, hogy egy olyan bizalmi légkör alakuljon ki, amelynél a későbbiek folyamán ne halmozódjanak feszültségek és konfliktusok.

 

A helyek elosztásánál a helyek sorsolással történő kiosztását elsődlegesen semmiképpen NEM javasoljuk.

Indokok.

Abszolút igazságtalan a vakszerencsére bízni kik és milyen helyeket foglalhatnak el.

Noha csökkent az IP.az új helyigénylők száma, előfordulhat egy olyan szituáció, amelynél egy alig pár hónapja piacra bekerült kereskedő egy több mint húsz éve fizető kereskedő elől vinné el a helyet.

A továbbiakban semmi garancia nincs arra, hogy az adott új kereskedő, mint ahogy azt a közel múltban több esetben láttuk, 2 hónap múltán tovább áll.

Tehát feltételezhető, hogy egy hosszú évek óta a piacon bent levő kereskedő az általa elfoglalt helyet stabilan tartani fogja, és hosszú ideig fizeti a helypénzt.

Más felől a piacon több vállalkozói engedéllyel és ez által több hellyel rendelkező kereskedők egy sorsolásnál így jogtalan előnyhöz jutnának.

 

Felmerül az igény akár egy önkormányzati kisajátítás esetén is, hogy a kisajátítást elszenvedő hasonló kondíciókkal rendelkező lakást stb. kapjon cserébe. Ezért jogos kérés az, hogy a helyét elvesztő kereskedő ugyanilyen elbírálás alá essen. Tehát bármely átalakítás esetén egy ugyanolyan kondíciókkal rendelkező helyet kapjon.(sem jobbat sem rosszabbat) Azonban ebben az esetben a kereskedőknek rendelkezniük kellene egy hosszabb távú szerződéssel, amelyet megfelelő paraméterek és feltételek esetén még az átalakítás előtt alá kell írni. Ez egyben garantálná azt is, hogy a kereskedők az új összevont területen mindenképpen helyet kapnak.

 

 

 

 

Fontos szempont, hogy a város az IP.-ból bevételt érjen el ugyanakkor helyi szociális megfontolásokból azokat a kereskedőket kell előnyben részesíteni akik szfvári állandó lakosok, és életvitelszerűen élnek a városban. Tehát az, hogy valaki ide jelentkezett be és ide fizeti a súlyadót adott esetben nem tekinthető életvitelszerű itt lakásnak.

Minden kereskedő tisztában van azzal, hogy a kollégája honnan jár tehát semmiképpen nem szabad megengedni, hogy egy pesti, győri, veszprémi stb. kereskedő valahova bejelentkezve szfvári minősítést kapjon. A későbbi állandó feszültségek elkerülése és a helyosztás tisztasága érdekében adott esetben a vállalkozói engedélyt kiadó önkormányzat közigazgatási területe is tekinthető az állandó lakhelynek.

 

A helyosztást véleményünk szerint az alábbi szempontok figyelembe vételével kellene végrehajtani.

Egyfajta pontrendszer bevezetését ajánljuk.

 

A piacfelügyelet nyilvántartásából amennyiben lehetséges ki kell keresni azt, hogy az aktuálisan (jelen időben) helyet bérlő kereskedők hány éve árusítanak az szfvári IP.-on.(Véleményem szerint a 80-as éveknél visszább nincs értelme menni) Vannak olyan vélemények melyek szerint a vállalkozói vagy iparengedélyek kiadásának dátumát kellene figyelembe venni, ez azonban aggályos lehet, hiszen közel sem biztos, hogy valaki az iparengedély kiadásának dátumától árusít a piacon.

 

Minden a piacon eltöltött év egy az 1 pontot jelentsen. Tehát aki mondjuk 16 éve árusít az IP.-on. Annak 16 pontja legyen.

 

Az szfvári állandó lakosok, akik bizonyítottan életvitelszerűen szfváron. élnek: + 5 pontot kapjanak

Az előbbi gondolatmenettel ez 21pont.

Sarok hely, ill. fősori sor esetén +1 pontot javaslunk.

 

Tehát ennek alapján egy 16 éve az IP.-on dolgozó szfvári. kereskedő, aki sarokhellyel rendelkezik

22ponttal indulhat neki egy helyosztásnak.

Pont egyenlőség esetén:

Ha két vagy több szfvári. kereskedő azonos ponttal rendelkezik, előnyben kell részesíteni azt, akinek sarokhelye vagy fősori helye volt. Ha minden paraméter azonos, akkor a helyet sorsolással döntik el.

Természetesen lehet a pontozási szegmensekhez számszerűleg más értéket is rendelni, de a fő rendező elvnek, szempontnak ilyesminek kell lennie. A helyi lakosoknak nem javasolnék nagyobb értéket, mert az viszont teljesen ellehetetlenítené azt, hogy egy régi vidéki kereskedő jó helyhez jusson.

 

Ha egy szfvári. ill vidéki kereskedő rendelkezik, azonos ponttal az elvesztett hely minősítése nem játszhat szerepet. Ez esetben a helyi kereskedőt kell előnyben részesíteni.

Az adott elképzelés gyenge pontja az, hogy pl. egy 30 éve az IP.-on árusító szfvári. kereskedő, akinek sarok helye van a maximális 36 pontjával, amennyiben az leendő piac területe egybeesik azzal a piaci szektorral (I. vagy II. ütemű rész) ahol eredetileg az ő helye van akár a saját helyén is maradhat.

Ezért különösen kiemelt fontosságot kap az, hogy mely piaci terület lesz a leendő állandó árusítási terület.

A piaci terület megoszlása egyben a kereskedők megoszlását is magával vonta. Az I. ütem területén a kezdetekben a régi helyi és vidéki kereskedő családok. Míg II. ütem területén zömében 1988-89-től a piacra bekerült kereskedők dolgoznak. Ez a helyzet az elmúlt két évtizedben állandó feszültségforrásként volt jelen. Mára ez mérséklődött, de még mindig erősen jelen van.

Ha a pontozásos rendszert fogadjuk el és az I. ütem vagy I-es piaci terület lesz az állandó ebben az esetben több ilyen esettel kell számolnunk ld. például Bednár László és többek is, akik, és akiknek családja akár fél évszázada is ezt a tevékenységet folytatja. (A helyén marad)

Melyek azok az érvek, amelyek az I. ütem mellett szólhatnak:

Jobban kiépített infrastruktúra, ld. WC

Szélvédett terület

Ha a II. ütem területén parkoló lesz, akkor az ott parkoló autók tulajdonosai piaci napokon az I. piaci területen keresztül jutnak a városba. Tehát keresztül kell menniük az I. piac területén. Ezért mindenképpen ebből az irányból szükséges az I-es piac hátsó (Kelemen Béla utca felöli részén) gyalogos és kocsi bejárója között egy új bejárat nyitása. Amely a piac közepén nyitott új sorral (utcával) lesz szemben. Több keresztsor lévén több sarokhely alakítható ki.

Egy adott területen, amely behatárolt mindenképpen egyszerűbb bármely a kereskedők által választott lefedési módszert alkalmazni.

Melyek szólhatnak az I. ütem ellen

Mivel a büféket a II. területen hagynák továbbra is egy nagy forgalmú úttesten kellene átkelni ahhoz, hogy ezekhez a büfékhez jussanak a kereskedők, tehát ezeket mindenképpen át kellene hozni a I. terület Kelemen Béla utcai részére itt csatornát és elektromos és vízvételi kiállásokat kell építeni.

A terület nem bővíthető, tehát a recesszió elteltével az újonnan jövő kereskedőknek nem tudnak helyet biztosítani. Mivel az önkormányzat, ill. a piacot üzemeltető nonprofit Kft. bevételei növelésére fog törekedni ezt nem a kereskedői létszám növelésével, hanem a kizárólag a helypénz növelésével tudja elérni. Ha ez a terület lenne a befutó itt a helypénzek befagyasztását kérjük szerződésileg min. 5 évre.

Hétköznap a II. piaci területen a parkoló teljesen üres lesz a gk. tulajdonosok nem fognak a várostól olyan távolságra parkolni, míg az I ütem területe közelebb van a városhoz. A parkoló tulajdonképpen csak a piac napokon történő parkolást fogja megoldani hétköznap 0 kihasználtságú lesz. Erre bizonyíték az, hogy a Berta- Vadász Kft. előtti kis parkoló rész hétköznap üres.

A helyosztásnál megoldható hogy a pontrendszer ellenére senki ne maradjon a helyén, hiszen a kellően nagy pontszámmal rendelkező kereskedő elsőként választhat helyet az II-es piacon is, de elkerülhető mindenféle összejátszás gyanúja és találgatás vádaskodás ezzel kapcsolatban.

Ha büfék a II területen maradnak előbb-utóbb ott meg fog jelenni egy –két sátor ahonnan „csak ezt meg csak azt” árulnak, „csak ma és csak kivételesen”. Ezt mindenképpen kerülni kell és meg kell akadályozni.

Az I-es piacon a faház szerkezetű büfé és a WC közötti részen levő füves területen mélységben min. 3db fősori hely még kialakítható a keresztsorokkal szemben.

Bármely piaci terület kerül kiválasztásra nagy valószínűséggel előfordulhat, hogy megfelelő ellenőrzés híján, piaci napokon illegális árusítás fog történni az újonnan kialakított parkolóban.

 

 

Melyek azok az érvek, amelyek az II. ütem mellett szólhatnak:

Amennyiben az I-es piaci területen kerül kialakításra a parkoló onnan a város is könnyebben megközelíthető.

Az II-es piaci területen adott négy bejárat, amelyek mindegyike parkoló területtel van, ill. lesz, lehet szemben. Három bejárat azonban mindenképpen adott.

Ha gyalog átkelőhelyet nem is, de egy- vagy két „veszélyes hely „útburkolati jel felfestése szükséges volna.(Ez attól függetlenül meg kellene valósítani, hogy a piaci terület az I vagy II- es ütem területén valósul meg.)

A piacon a hátsó nyúlvány levágható abból parkoló rész is kialakítható, amely hétköznap a környező ház lakóinak is parkolóhelyet teremthet.

A büfék kiállásai készen vannak (víz, villany, csatorna)

Az II-es piaci terület két gyalogos bejáratának mértani közepén a piac átvágása hosszában lehetséges, mivel itt most is a hátsó, házak felöli üzemi bejárati részközlekedő útjáig egy óriási üres tér van.

A büfék közelsége a két gyalogos bejáró, ill. amennyiben a hátsó nyúlványparkoló lesz az egy élénk forgalmú sarokhelyes út lesz, míg az I. piac közepének átvágásával egy holt folyosót kapunk, amellyel szemben nem lesz forgalmas bejárat.

Hacsak nem valósul meg az új bejárat nyitás az I-es piacon, amelyet fentebb javasoltunk.

Melyek szólhatnak az II. ütem ellen:

Az infrastruktúra hiánya WC kiépítése szükséges. A mobil wc-ék büdösek nem takaríthatók nem higiénikusak.

A keresztirányú szél a piac hátsó részén akadálytalanul fúj át a piacon.

Kevés keresztirányú utca. Kevés plusz sarokhely alakítható ki.

Összességében mindkét piaci terület megfelelő lenne, mindenképpen szükséges azonban egy egységes és színes kulturált piaci kép kialakítása. A költözéssel és összevonással egyszerre meg kell kezdeni a piac bármilyen a kereskedők által elfogadott lefedési variációjának megépítését, legyen az csarnok -szerű lefedés vagy soronkénti elárusítóhely és közlekedő út lefedés. Ha a piac átköltözött azt utána zökkenőmentesen lebonyolítani nem lehet. Minimálisan alapszakaszba kell tenni úgy, hogy arra a szerkezet felépítése zökkenőmentes és gyors legyen (esetleges beton alapok és az abba kapcsolódó szerkezeti elemek baleset és akadálymentes megépítése).A kereskedői tevékenységet nem zavaró módon.

Kérünk egy megfelelő olyan önkormányzati –piaci marketing stratégia felépítését, amely a helyi médiákon keresztül (Fejér Megyei Hírlap, helyi rádió és tv) azt közvetíti a vásárlók felé, hogy a piacon tisztességes kereskedők dolgoznak, árusítanak, az itt kapható termékek, áruk semmiben nem különböznek a bárhol másutt megvásárolható termékektől. Hassanak oda, hogy a Multinacionális kereskedelmi cégek ne helyezzenek el fizetett megrendelt cikkeket minden nagyobb ünnep előtt, amelyek azt próbálják elhitetni a vevőkkel és olvasókkal, vásárlókkal, hogy a piacokon kizárólag csalók tevékenykednek és más céljuk nincs, mint a vevők becsapása.

Nem piaci termékreklámozást kérünk!

Az itt leírtakkal segítséget és egyfajta irányt szeretnénk mutatni az átrendezés zökkenőmentes lebonyolításához.

Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz feltétlenül minden kereskedő részéről pozitív fogadtatása az itt leírtaknak.

Mindenképpen ajánljuk vitaindítónak és megfontolandónak!

 

Székesfehérvár. 2009-10-17

Tisztelettel

Vincz Tibor

 

 

A parkoló funkciója ne legyen változtatható , ne minősítsék át építési területté.

megfontolandó hogy plusz pontot kapjon akinek nincs más megélhetése.

 

 

Ezt írtuk mi.

 

 

A következő Deák János elképzelése:

 

 

Bozai István

Ügyvezető Úr

Székesfehérvár

Lövölde u. 1/a 8000

 

Tisztelt Bozai Úr!

1. Javaslom és támogatom a II-es Piac területét megtartani, az Iparcikk Piac céljára, mivel véleményem szerint összességében több ész-érv szól mellette. ( Én vagyok az egyetlen kereskedő, akinek mindkét Piacon van helye)

2. Az I-es Piac helyén parkoló legyen és biztosítsanak helyez az iparcikk Piacon nem található termékek alkalmi árusítására.

3. A II-es Piacot a megfelelő utak kialakítása után fedjék le. A lefedés a vásárlók útvonalára, valamint a kereskedők helyére vonatkozzon.

4. A helyosztás differenciáltan történjen, a jelen piacon eltöltött idő valamint a befizetett összeg nagysága alapján.

 

Székesfehérvár,2009. november 12.

 

Tisztelettel: Deák János

Kapják:

 

1. Címzett

 

2. Fülöp György piacvezető

 

3. Irattár

 

 

Bozai István elképzelése:

 

A hely nagysága számítson, mert egy ember aki 12 db. suzukit vásárol nekünk többet ér mint aki egyet.

 

 

Deák János észérveit nem kommentálnám.

 

A városgondnok meglátása egy egyszerű vadkapitalista megnyilvánulás amely a kormány neoliberális gazdaság politikáját követi semmi elkötelezettséget nem tartalmaz a a helyi szfvári. kereskedőkkel szemben.

 

Folytatva a városgondnok autó-kereskedői hasonlatának gondolatmenetét:

 

Megjegyzem aki 12 db. suzukit vásárol az igényt tart mindenféle kedvezményre és külön igényekkel léphet fel. Míg a 12 x 1 db-ot vásárló ember ugyanannyit vagy többet fizet összességében és nincsenek plusz igényei.

2014\11\25

A piac összevonása és karácsonyfa vásár 2010.01.24.

isztelt Kollégák!

 

Hosszú ideje, rebesgették a piaci kereskedők, hogy a két piac összevonásra kerül.

Egyébként is mint minden ügyben itt is a megfelelő tájékoztatás hiánya az ami bizonytalanságot szül-szült. Mi a második ebben az ügyben összehívott tárgyalás után kaptunk hiteles információt arról, hogy az Önkormányzat szándékaiban határozat szinten szerepel az összevonás igénye.

 

Egyszerűen érthetetlen az a piacvezetői magatartás, amely a bérlőkre vonatkozó információkat nem közli minden egyes szerződő kereskedőjével minimum írásban.

Úgy gondolom a befizetett helypénzből talán futná egy tájékoztatásra ilyen esetekben, amellyel számos téves információnak és feltételezésnek lehetne elejét venni.

A bérlő nem köteles azt tudni, hogy a bérbeadónak milyen szándékai vannak, azt a bérbeadónak a bérlemény tulajdonosának és kezelőjének kell közölni. Ez az elvárható és korrekt magatartás, amellyel azt is jelzik, hogy a bérlőre mint partnerre tekintenek.

 

Íme az a határozat amelynek létezéséről én is csak a második tárgyalás után szereztem tudomást:(mentségemre legyen mondva a piacon ezt senkivel nem ismertették,

volt olyan önkormányzat-bizottsági elnök aki szintén ezután szerzett tudomást erről a határozatról)

 

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város

J e g y z ő j e

 

Szám: 151/2009.

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2009. április 23-i ülésén megtárgyalta az alábbi napirendet, melynek alapján meghozta határozatát:

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése

151/2009.(IV.23.) számú h a t á r o z a t a :

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a székesfehérvári élelmiszer piac és iparcikk piac fejlesztéséről szóló javaslatot.

 

A Közgyűlés elviekben egyetért az Alba Plaza-ban lévő élelmiszer piac és az iparcikk piac fejlesztési koncepciójával az alábbiak szerint:

 

I. Az Alba Plaza-ban lévő élelmiszer piac fejlesztésével kapcsolatban:

 

A piac műszaki felújítása szükséges oly módon, hogy a felújítás után a vásárcsarnok jelleg domináljon.

 

A korszerűsítéssel egy időben meg kell oldani a parkolási gondokat elsősorban a Palotai út mentén (az APEH ingatlan mögötti) meglévő önkormányzati tulajdonú ingatlanokon. A fejlesztés összköltsége (átalakítás, parkoló, területbiztosítás, tervezés, lebonyolítás) nem haladhatja meg a bruttó 500 millió Forintot.

 

A tervezett módosításokkal kapcsolatban a bérlők véleményét meg kell hallgatni.

 

A lebonyolítás ütemezése:

 2009 év végéig engedélyezési és kiviteli tervek beszerzése (ehhez fedezet biztosítása)

 2010 első negyedévben kivitelezés I. üteme (belső munkák)

 2010 év vége II. ütem befejezése (külső munkák)

 

A tervezési munkára ajánlatokat kell kérni és annak alapján a tervezési munka költségfedezetének biztosítására, előterjesztést kell készíteni 2009. szeptemberi Közgyűlésre.

 

II. Az iparcikk piac fejlesztésével kapcsolatban:

 

A SZÉPHŐ Zrt. által készített tanulmányban vizsgált területnek csak kb. 50%-át kell figyelembe venni a korszerűsítésnél. A terület szociális kiszolgálására mobil eszközöket kell számításba venni. A fejlesztési költség nem haladhatja meg a bruttó 200 millió Forintot.

 

A lebonyolítás ütemezése:

 

A kisebb területen kialakítandó piacműködtetésére a bérbeadás feltételeit meg kell vizsgálni és 2009 év III. negyedévre a pályáztatást, elő kell készíteni oly módon, hogy a fejlesztést a leendő üzemeltető végezze el.

 

IDE KELL TENNEM EGY BESZÚRÁST MINDENKI OLVASSA EL FIGYELMESEN KI LESZ A LEENDŐ ÜZEMELTETŐ? MELYIK KISEBB TERÜLETRŐL BESZÉL, ARRÓL AMI AZ ÖSSZEVONÁS UTÁN ÜRES MARAD, VAGY ARRÓL AMIN MI LESZÜNK?

 

Felelős: Bozai István

Városgondnok

 

Határidő: 2009 szeptember 30.

 

III. Az őstermelői és a vevői igény figyelembe vételével meg kell vizsgálni a belvárosban (Liszt Ferenc utca – Városház tér) történő árusítás lehetőségét.

 

A Közgyűlés utasítja az Aljegyzőt, hogy a Városüzemeltetési Iroda és a Városgondnokság bevonásával a szükséges intézkedést tegye meg.

 

Felelős: Dr. Merényi Zoltán

aljegyző

 

Szilágyi László

Városüzemeltetési irodavezető

 

Bozai István

városgondnok

 

Határidő: értelem szerint

 

Kmf.

 

 

Warvasovszky Tihamér sk Dr. Merényi Zoltán sk.

polgármester aljegyző

 

 

 

 

 

Ránk a II. pont vonatkozik.

 

 

Itt kezd a dolog érdekes lenni.

 

November közepén december elején a karácsonyi időszak kezdete előtt a Piacvezetés tárgyalást kezdeményezett ebben az ügyben a kereskedők által választott képviselőkkel. Illetve egy kérdőívvel kereste meg a kereskedőket--(erre talán az Önkormányzat ránk vonatkozó határozatát részét rá kellett volna írni.) Ami nagy előre lépésnek tekinthető a múlttal szemben.

 

Mint később kiderült a tanácskozás megkezdését egy kereskedői megkeresés és egy felelőtlen ígéret indította meg ekkor.

 

Mégpedig: Kovács Zoltán és Kis Attila kereskedők azt javasolták a piacvezetésnek (ők tudtak erről a határozatról), hogy az összevonást még Karácsony előtt valósítsák meg.

A piacvezető részéről pedig elhangzott, hogy az nem probléma, 2 hét alatt nyitnak az I.-es piac közepén egy utat és Karácsonyra egyesítik a piacot. Azt hiszem aki a piaci körülményeket ismeri az tudja, hogy ilyesmit végrehajtani ilyen rövid idő alatt nem lehet, aki ilyet ígér az nem tudja mit beszél.

 

Ebből a meggondolatlan ígéretből nőt ki az az igény: Ha ez megvalósítható akkor a Karácsonyi fenyővásárt a kiürült II. piac területén meg lehetne oldani. Ezt az ezért felelős Önkormányzati bizottság - ok talán készpénznek is vették.

 

Az első megbeszélésen mindnyájan egyet értettünk abban, hogy a piacon mindenképpen változásokat kell végrehajtani, hiszen a kereslet szabályozó mechanizmusa leszűkítette a kereskedői létszámot. Azonban bármilyen költözést egy megfelelő előkészítésnek kell megelőzni a hely kiválasztásán túl a helyek elosztásának megfelelő koncepciójának kidolgozásán keresztül.

 

A megbeszélés második felében vettette fel a Piacvezetés a fenyőfavásár problémáját.

Megérzésem szerint tulajdonképpen ezért hívtak bennünket oda.

Dióhéjban: A Piac vezetés azt szerette volna, hogy valamelyik piaci területen, de inkább a II.-es ütem területén szerették volna a fenyősöket elhelyezni,mégpedig úgy, hogy a középen üres sorok szélső foglalt helyeit egyszerűen megszüntették volna.

A sorban levő kereskedőket máshova rakták volna.

Ezt a képtelen ötletet szerették volna a mi beleegyezésünkkel legitimizálni. Természetesen ezt a döntést senkinek a nevében mi nem hozhattuk meg.

Sőt kértük, hogy a piac területére ne tegyék be a fenyősöket mert egyszerűen nem lehet őket arra kényszeríteni, hogy csak a számukra kijelölt helyet foglalják el.

Már ekkor elhangzott egy érdekes vélemény a piacvezető részéről:

 

" mivel senkinek nincs szerződése azoknak akik útban lesznek egyszerűen nem engedem, hogy befizesse a helyet"

 

Végül is a tárgyalások azzal zárultak, hogy a városgondnok kijelentette. Semmi gond a fenyősöket elteszik a Skála parkolójába.

Valamint a karácsonyi vásár előtt nem vonjuk össze a piacot.

 

A tárgyalásokat azzal zártuk, hogy a legfontosabb egy a piac összevonásával kapcsolatban egy korrekt helyosztással kapcsolatos terv kidolgozása amelyet megismertetünk a kereskedőkkel.

 

Azoknak a kereskedőknek valamint a Piacfelügyeletnek eljuttattuk az elképzeléseinket ezzel kapcsolatban.

 

Ezt egy külön dokumentumban fogjátok itt megtalálni. Deák János valamint a Városgondnok elképzelésével együtt.

2014\11\25

A piac egyetlen parkolójának fenyővásárra való kiadása 2010.01.24

2009. 12.09-én tudomásomra jutott, hogy a Piacvezetés a Berta-Vadász előtti egyetlen a piac melletti parkolóban tartja meg az Önkormányzati Fenyővásárt.

 

Természetesen a városgondnok ígéretével ellentétben.

 

Azonnal beadvánnyal fordultam a városgondnokhoz.

 

ITT OLVASHATÓ

 

Tisztelt Bozai úr!

 

Tudomásunkra jutott, hogy idén a karácsonyfavásárt a Berta-Vadász Kft. előtti egyetlen az Iparcikk piachoz közel levő parkolóban kívánják megtartani. Mindenképpen rossz és etikátlan döntés azokkal szemben, akik éves szinten rengeteg pénzt hoznak a városnak, fizetik egész évben a helyüket.

 

Az év utolsó hónapját várja valamennyi itt dolgozó kereskedő. Ekkor lehetetlenné tenni a parkolást, a teljes piaci közösség ellehetetlenítése, (az egy évben két hetet itt levő alkalmi árusok javára történő döntés.) Átgondolatlan és elfogadhatatlan és szakmailag (marketing és közlekedés technikai szempontból) is hibás döntés. Forgalmunkat nagymértékben befolyásoló döntés.

 

Vajon tudják-e, hogy a parkoló alapterülete így is kicsi, egy átlagos piaci napon sem tudja kiszolgálni az itt parkolni szándékozókat. Azt szeretnénk kérdezni vajon a fenyőért idejövő vásárlók hol fognak parkolni?(azokról nem beszélve, akik hozzánk jönnének vásárolni) a murvás parkoló megnyitása számunkra semmit nem jelent, aki ott parkol a belváros és Plaza felé van kényszerítve, legritkább esetben jön ki a piacra.

 

Tiltakozunk e döntés ellen.

 

Javasoljuk az az I.-es piac hátsó kerítése melletti üres sort és a már tavaly igénybe vett füves területet igénybe venni.

 

 

 

 

Ezt a beadványt a piaci közösség egyetértésével, és azon kereskedőkkel közösen tárjuk Ön/ Önök elé, akiket a piac összevonásának tárgyalásával bíztak meg a kereskedők.

 

A beadványra a kereskedők számára írásban kérjük a választ, amelyet mi fogunk lemásolni és kiosztani a közösség számára. Szeretnénk megtudni vajon milyen indokokkal magyarázzák azt, hogy az egész évben erre ciklusra várt bevételünk volumenét nagyságrendekkel csökkentik a parkoló elvételével.

 

 

Ennek az email-nek másolatát a piaci kereskedők számára hozzáférhetővé tesszük.

 

 

Székesfehérvár. 20009. 12.05. Tisztelettel: Vincz Tibor, Nagy Árpád, Kiss Kornél, Krima László

 

 

TELEFONON IS EGYEZTETTEM A PIACVEZETŐVEL AKI, AZ ALÁBBIAKAT MONDTA.

 

"MI VAGYUNK AZ OKAI MERT AZ ELSŐ MEGBESZÉLÉSEN NEM EGYEZTÜNK BELE ABBA, HOGY A SOROKAT KIÜRÍTSÉK"

 

....NO COMMENT: EGYSZERŰ CSÚSZTATÁS HAZUGSÁG....NEM IS DÖNTHETTÜNK SENKI NEVÉBEN AKI NEM VOLT OTT, MILYEN FELHATALMAZÁS ALAPJÁN DÖNTSÜNK ARRÓL MI 20-AN ,HOGY VALAKIT ÁTTEGYENEK A HELYÉRŐL KARÁCSONY ELŐTT MÁSHOVA

 

"AZ NEM IS VOLT PARKOLÓ TISZTA KÁTYÚ VOLT MOST KÖVEZTETTÜK LE"

 

ERRE MIT LEHET MONDANI NEKÜNK AZ SZFVÁRI. KERESKEDŐKNEK ÉS AZ ITT PARKOLNI AKARÓ POLGÁROKNAK NEM JUTOTT ANNYI, HOGY LEKÖVEZZÉK ÉS ELSIMÍTSÁK LEHENGEREZZÉK A PARKOLÓT.....AZONBAN HA IDEJÖN KÉT HÉTRE 20 FENYŐS ŐK ELÉRIK....LEHET, HOGY ŐKET KÉNE MEGVÁLASZTANI KÉPVISELŐNEK VAGY PIACVEZETŐNEK HA EKKORA AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ KÉPESSÉGÜK.

 

"AZ ÖNKORMÁNYZATNAK NEM KÖTELESSÉGE A PIACHOZ PARKOLÓT BIZTOSÍTANI"......

 

HA VALAKI ÜZLETET NYIT RENDELET SZABÁLYOZZA HÁNY PARKOLÓVAL KELL RENDELKEZNI....PONT A PIACNÁL NE LENNE ÍGY....

 

 

ITT AZ ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS VÁLASZA:

 

SZÉKESFEHÉRVÁR VÁROSGONDNOKSÁGA KFT.

 

8000 Székesfehérvár, Lövölde u.1/a. Pf. 144

(22) 513-480, 513-490 Fax.: (22) 513-497

E-mail:

www.varosgondnoksag.hu

 

 

 

Szám: 376/2009.

Tárgy: iparcikk piac parkolás

Előadó: Fülöp György

Melléklet:

 

 

 

Vincz Tibor

SZÉKESFEHÉRVÁR

 

Tisztelt Vincz Úr!

 

 

2009. december 5-én kelt levelükre válaszolva az alábbiakat tudjuk közölni:

 

A városnak biztosítani kell a lakosság számára a karácsonyfához való hozzájutás lehetőségét. Ez pedig csak úgy lehetséges ha az árusítás idejére egy jól megközelíthető frekventált helyen lévő összefüggő nagyobb területet jelöl ki erre a célra.

A korábbi években 60-65 fenyőárus árusította termékeit Székesfehérváron, jelenleg ez a szám lecsökkent 30-35 kereskedőre. Úgy gondoljuk, hogy minden el kell követnünk annak érdekében, hogy ez a szám tovább ne csökkenjen hiszen Székesfehérvár lakosságának igénye mintegy 17-20ezer fenyőfa. Piacfelügyelőségnek évről-évre nagy problémát okoz a fenyőárusok elhelyezése. Sajnos nagyon kevés erre alkalmas olyan hely van ami a város tulajdonát képezi.

 

 

A fenyőfa árusok helyének kijelölésénél figyelembe vettük az Önök kérését is, miszerint a piacon illetve annak közelében legyen a fenyőárusítás.

 

ITT VAN AMIRŐL BESZÉLTEM: KI KÉRTE EZT HOL VANNAK A NEVEK????????

A MEGBESZÉLÉSEN VILÁGOSAN ELMONDTUK, HOGY NEM AKARJUK. TÖBBSZÖR TÖBB HELYEN PRÓBÁLTÁK A FENYŐSÖKNEK JÓ EZ A FELÁLLÁS, DE NEKÜNK NEM. AKIK ILYET KÉRNEK AZOKNAK FOGGGGGALMUK SINCS ARRÓL, HOGY MŰKÖDIK EZ.

 

 

Ezzel is fellendítve az Iparcikk Piac forgalmát. A piacon belüli fenyőfa árusítás lehetőségét sajnos el kellett vetnünk, mivel egyik piacon sincs akkor szabad terület, ahol a fenyőfások elhelyezhetők.

 

 

Egy fenyőfa árusnak kb. 50 m2 helyet kell biztosítani. A piacokra az engedély nélkül és szabálytalanul épített sátrak és sátorvasak miatt a fenyőfa árusok áruikat nem tudnák bevinni, továbbá az üres sorok végén levő kereskedőket máshova kellene elhelyezni, tehát a piacon belül a fenyőfa árusítás feltétele nem biztosítható.

 

A SZABÁLYTALANUL ÉPÍTETT SÁTRAKAT LE KELL BONTANI, ÚGY TUDOM PONTOSAN A VÁROSGONDNOK ÁLTAL PREFERÁLT NAGY HELLYEL RENDELKEZŐ KERESKEDŐ "MOGULOK" ÉPÍTETTEK HÁZAKAT A PIACRA ENGEDÉLY NÉLKÜL

 

 

A piac melletti zöld területen történő árusítás tavalyi tapasztalat szerint nem megfelelő, ugyanis a nagy autók megsüllyednek, így az árut nem tudják beszállítani és a vásárlók sem tudnak a sárban közlekedni. A terület csúszásmentesítése, kőzúzalékolása több millió forintba kerülne, amit a piaci átalakítás előtt nem lenne célszerű elvégezni.

A fenyőfa árusításhoz a Berta-Vadász melletti parkolót találtuk a legalkalmasabbnak. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy ezáltal a parkolóhelyek száma csökken. Mi nem érezzük akkorának ezt a problémát mint Önök, mert a levél kézhezvételét követően megállapítást nyert, hogy az említett parkoló még piaci napon sincs 100 %-osan kihasználva.

 

EGY ESŐS PIACI NAPON SZERDÁN MEGNÉZTÉK.... A KARÁCSONY ELŐTTI KÉT HÉTBEN ÉS A FIZETÉSEK UTÁNI MINDEN HÓNAP ELEJÉN ZSÚFOLÁSIG TELE VAN A PARKOLÓ.

 

Amennyiben a piaci kereskedők nem a nevezett és a két piac közötti parkolóban hagynák autóikat az árusítás ideje alatt, akkor a vásárlóknak több parkoló jutna.

 

EZT NEM KOMMENTÁLNÁM.....MINDENKI OTT HAGYJA AZ AUTÓJÁT AHOL AKARJA MI KÖZE ENNEK A FENYŐVÁSÁRHOZ? A KÉT PIAC KÖZTI PARKOLÓBAN KB. SZUMMA 25 HELY VAN.

 

Egyébként a piac Selyem utca felöli oldalán három nagyobb parkoló is található, amit akár a vásárlók, akár a kereskedők igénybe tudnak venni.

 

Kérem szíves megértésüket, illetve támogató jellegű észrevételeiket, mellyel segítenék a Városgondnokság erőfeszítéseit, a piacok jobb működése érdekében.

 

Székesfehérvár, 2009. december 10.

 

Tisztelettel:

Bozai István

ügyvezető igazgató

 

 

 

MEGÉRTJÜK A HELYHIÁNYT UGYANAKKOR A FENYŐSÖK SZÍVESEBBEN MENTEK VOLNA A MURVÁS-PARKOLÓBA AMIT A PLAZA MEG IS NYITOTT MEG LEHETETT VOLNA VELÜK EGYEZNI, HOGY EZ MIÉRT NEM TÖRTÉNT MEG ARRÓL KÉSŐBB.

 

VÁLASZLEVÉL A PIACVEZETÉSNEK ÉS VÁROSGONDNOKNAK:

 

Tisztelt Bozai úr!

Tisztelt Fülöp úr!

 

Köszönjük a választ.

 

Természetesen válaszukat megértjük és azt minden a Városgondnokság és Piacfelügyelet elleni kommentár nélkül tárjuk a kereskedői közösség elé. Azzal a megjegyzéssel, hogy egy esős szerdai napon természetesen a vevői parkoló nem is lehet (sajnos) 100%-osan igénybe véve.

 

Megértjük, hogy a Városgondnokság kétirányú megfelelésnek van kitéve, egyfelől az önkormányzat, másfelől a kereskedői közösség elvárásainak is meg kell, kellene felelnie.

 

 

Nyilván e két igény összeegyeztetése nem mindig sikerül. Természetesen az Önkormányzati elvárások élveznek prioritást. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a jelenlegi " helyhiányos" helyzetet nem a Városgondnokság idézte elő. Azt is megjegyezzük, hogy a kollégákat nem kényszeríthetjük arra, hogy az ingyenes parkolót ne foglalják el.

 

Nyilván egy piac összevonás után ezek a parkoló problémák megoldódnak. Igyekszünk javaslatainkkal és konszenzus készségünkkel az Önök munkáját segíteni támogatni, de mint minden jó szentnek elsősorban magunk felé hajlik a kezünk és azt kérjük, hogy egy széleskörű és mindig időben történő tájékoztatással próbáljuk meg elkerülni a félreértéseket, mert eddig csak félinformációk jutottak el hozzánk amikből téves következtetéseket vontunk le.

 

Nem tisztem, és nincs rá felhatalmazásom, de valószínűleg nem haragszik meg rám a piaci közösség ha egész évi munkájukat megköszönöm és a közösség nevében is Boldog Karácsonyt és Szerencsés Újévet kívánok a Városgondnokság és Piacfelügyelet dolgozóinak!

 

2009.10. 10. Tisztelettel a megbízott kollégák nevében.

 

Vincz Tibor

 

 

TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDŐK RÉSZÉRE:

 

Tisztelt kollégák !

 

A Városgondnokság válaszából kimaradt, hogy a folyamatos egyeztetések ellenére az Alba Plaza tulajdonosa, az utolsó pillanatban, adta ki a murvás parkolót használatra ekkor már a fenyősökkel, létrejött egy szerződés,

 

LEGALÁBBIS EKKOR MÉG ÍGY TUDTUK.

 

 

az esetet bonyolította az a helyzet, hogy a Berta-Vadász kft. szintén kiadta a saját tőlünk magántulajdonba vett parkolóját fenyőfa árusítás céljára. A piacfelügyelet és a Városgondnokság valóban nem tudott más helyet kijelölni. Egyszerűen azért nem, mert a szocialista többségű városvezetés minden területet eladott ahol egy ilyen nagyságrendű árusítást végezni lehet.

 

 

Viszont Önkormányzati feladat a város ellátása fenyőfával, attól függetlenül is, hogy más magán parkolókban tartanak- e fenyőfavásárt vagy nem.

Hosszú évek ígérgetésiből elsőként az lett, hogy a Berta- Vadász kft.-nek eladták a piac melletti parkoló egy részét majd a terület másik részét is. Egy azóta a befektetők pénzével lelépett építési vállalkozónak. A murvás parkolóból befolyt összegből Piac rekonstrukciót ígértek, a pénz ma már sehol nincs, mint ahogy piacrekonstrukció sem.

 

 

A terület SzDsz-es önkormányzati képviselője évek óta azért küzd, hogy a piacot itt felszámolják, pedig azért is küzdhetett volna, hogy végre legyen ezen a területen egy modern európai igényeknek megfelelő piac. Láthatjuk azt, hogy az elmúlt években a Warvasovszky Tihamér által vezetett önkormányzat semmilyen a piacosoknak tett ígéretét, nem tartotta be. A mostani, számunkra hátrányos helyzetet is miszerint a karácsonyi-időszakban a piac mellett nem lesz parkoló nekik köszönhetjük. Magyarán csak egy polgári változásban bízhatunk, hiszen a szocialista többség bebizonyította, hogy számukra mi nem vagyunk fontosak.

 

 

Felhívjuk a kereskedők figyelmét, hogy a „murvásparkolóval kapcsolatos egy debreceni cég által indított pert a város másodfokon is megnyerte. Így a vevő, a Plazát is üzemeltető francia cég elől elhárult minden akadály. Már bejelentették, hogy az általuk elképzelt bevásárlóközpont építését, minél előbb megkezdenék. Ez befolyásolni fogja a mi helyzetünket is a piacon. Mit jelent ez? Azt jelenti ha nem az I. piac területét választjuk, piacnak Akkor az I. piaci részen a bevásárló központ és a II. piac közt lesz a parkoló. Míg ha az I. piaci területen leszünk a bevárlóközpontot elérni szándékozók a mi piacunkon mennek át.

 

vincz tibor

 

 

AZONBAN ARRA A DILETTANTIZMUSRA EKKOR MÉG NEM GONDOLTUNK AMI EZT KÖVETTE.

 

 

A PIACVEZETÉS ÚGY EGYEZETT MEG A FENYŐSÖKKEL, HOGY XII. HÓ .10- XII. 24 -IG LEHETNEK OTT. UGYANAKKOR ARRA NEM GONDOLTAK, HOGY A FENYŐK LERAKODÁSÁNAK LEHETŐSÉGE NE ESSEN EGYBE PIACI NAPOKKAL ....ÍGY FORDULHATOTT ELŐ, HOGY A 10-EI FIZETÉS UTÁNI SZOMBATI "NAGY" PIACON XII. HÓ 12-ÉN AMIKOR JÓ BEVÉTELRE SZÁMÍTHATTUNK VOLNA AZ EGÉSZ TERÜLETET ÉS PARKOLÓKAT A FENYŐSÖK PÓTKOCSIVAL RENDELKEZŐ NAGY TEHERAUTÓI FOGLALTÁK EL. ARRÓL RAKODTAK EGÉSZ NAP LEHETETLENNÉ TÉVE A PARKOLÁST A PIAC MELLETT. SZERINTEM ENNEK A FELMÉRÉSÉHEZ NEM KELL MÁS CSAK JÓZAN PARASZTI ÉSZ.

 

EKKOR ÍRTAM AZ ALÁBBI LEVELET A VÁROSGONDNOKSÁGNAK:

 

 

isztelt Városgondnokság!

 

Tisztelt Bozai Úr!

 

Sajnos a várakozásaink szerint a szombati piac napon nagy problémák léptek fel a parkolással kapcsolatban.A kaotikus jelző teljesen helytálló ezzel kapcsolatban. Azzal a javaslattal és kéréssel fordulnánk Önhöz, hogy a piac környéki fizetős- parkolók igénybevételét a szerdai napokra is (tudomásunk szerint szombaton nem fizetősök) a karácsonyi vásár végéig tegyék ingyenessé, valamint 12. hó 12-én is láttuk,számos autó (természetesen szabálytalanul) félig a zöldterületre állva próbált parkolni.

 

A Városgondnokság munkatársai természetesen jogosan ezeknek az autóknak a rendszámait felírták. A kérés arra is vonatkozna, hogy ebben az időszakban toleránsan kezeljék ezeket a szabálysértéseket, hiszen az események ilyen láncolata miatt mindnyájan bizonyos kényszerpályán mozgunk. Akit viszont egy szabálytalan parkolásért megbüntetnek rossz szájízzel gondol majd a piacra nem valószínű, hogy oda máskor is visszatér.

 

SAJNOS EKKOR NEM TUDTAM, HOGY A ZÖLDTERÜLETI PARKOLÁSÉRT NEM VÁROSGONDNOKSÁG BÜNTET.

 

Valamint az önök válaszában kitérteh arra, hogy a kereskedők autói is elfoglalják a külső parkolóhelyeket. Ez igaz, ezért a helyzet javítása érdekében azt kérjük, hogy a piacok belső, ki nem adott szabad helyeit a kereskedők, ha ezek más hasznosítása nem adott , a karácsonyi időszakban ingyenesen igénybe vehessék.

 

EZT A FELVETÉST DEÁK JÁNOS CSOPORTJÁHOZ TARTOZÓK VETETTÉK FEL, ENGEM KÉRT MEG A PIACVEZETŐ, HOGY SZEREPELJEN A BEADVÁNYBAN.

 

MEGJEGYZEM NEM SZÍVESEN ÍRTAM MIVEL AKKOR FELMERÜLHET AZ A JOGOS IGÉNY, HOGY AKI A PIACI HELYÉN BEFIZETTE A KOCSI HELYET AZ EGY ILYEN ELVI ENGEDÉLY KIADÁSA UTÁN KÉRHETNÉ A GK.-RA BEFIZETETT ÖSSZEG VISSZATÉRÍTÉSÉT.

 

 

Ez utóbbi felvetést amelyet egy kereskedő kollégánk vetett fel Fülöp György piacvezető úrral is egyeztettük. Véleménye szerint az önnel történő egyeztetés után, ez kivitelezhető lenne.

 

 

 

 

Székesfehérvár. 2009.12.12.

Tisztelettel: Vincz Tibor

süti beállítások módosítása